(18)Tizennyolcadik nap: Sundborn művészete, Silvberg kék tava és Avesta óriás dalalova - Egy nap Svédország kincsei között, még Dalarnában

Reggel, miután gyorsan összepakoltunk és felfrissítettük magunk után a szállást, fél 11 körül elindultunk Sundborn felé. Az úti cél a Carl Larsson Garden volt, ami a művészetkedvelők Mekkája.

Sundborn maga egy igazi kis ékszerdoboz, mintha egyenesen egy svéd népmeséből lépett volna elő. Carl Larsson és felesége, Karin itt valósították meg álmaikat, itt éltek és alkottak, az egész helyszín valahogy árasztja magából a kreativitás és művészet légkörét.

Amint megérkezel, azonnal észreveszed, hogy itt minden épület szinte mesélni kezd a svéd múltról. De Sundborn igazi különlegessége Lilla Hyttnäs – az a kis ház, amit Karin apja, Adolf Bergöö ajándékozott nekik 1888-ban, és ami mára a világ egyik legismertebb művészotthonává vált. A Lilla Hyttnäs eredetileg 1837-ben épült, és Larssonék birtokában igazi otthonként szolgált, ahol a svéd népi hagyományokat a modern stílus elemeivel ötvözték. Mintha a ház és a kert összefonódott volna azzal a szeretettel és gondossággal, amit Carl és Karin belefektettek.

A Larsson-ház belső tere olyan, mint egy élő galéria. Karin kézzel készített textíliái, egyedi bútordarabjai mindenütt ott vannak, és Carl minden sarkot, minden apró zugot festményekkel örökített meg, így az ember szinte látja maga előtt a család mindennapjait. Carl akvarelljei világszerte ismertté tették a Lilla Hyttnäst. Ezek a festmények nem csupán a család életének jeleneteit mutatják be, hanem egy idealizált, mégis valós képet festenek a svéd vidéki életről.

Ahogy a festményekből és a ház belső tereiből árad a természet és a művészet közötti párbeszéd, az ember szinte érzi a svéd erdők hűvös frissességét és hallja a fák suhogását.

De nemcsak a ház belseje különleges, a kert is tele van élettel. Karin a kertben virágokat és zöldségeket nevelt, a régi idők illata és hangulata pedig ma is érezhető minden sarkában. A kertben fellelhetjük az 19. század végén is virágzó növényeit, valamint a francia hüvelyeseket, amelyeket Karin hozott haza művészfalujából, Grez-sur-Loing-ból. És igen, azok a kerti bútorok, amelyeket ők maguk terveztek és festettek, 2014 óta újra a helyükön vannak. A kert, ahol Carl és Karin annyi időt töltöttek, ma is őrzi a múlt romantikáját és a művészet szellemét, mintha csak egy régi svéd mesevilág elevenedne meg.

A ház és a természet közötti harmonikus kapcsolat mindvégig jelen volt a Larsson család életében. A nagy ablakok és a természetes anyagok mindenütt megtalálhatók, a könnyed, világos belső tér pedig úgy olvad össze a környező tájjal, mintha mindig is ott lett volna. Carl és Karin számára a természet nemcsak egy háttér volt, hanem életük és művészetük központi része.

Itt a művészet és a természet kéz a kézben jár, egy olyan otthon, amely ma is inspirációként szolgál mind a dizájn, mind az élet szeretete iránt. A Larsson család életében a természet, a családi otthon és a hagyományok iránti tisztelet mind megjelenik, ami a modern skandináv design egyik előfutárává tette ezt a kis házat.

Sajnos a házba személyesen nem jutottunk be, viszont van egy mobilos alkalmazás, amiben körbejártam a Lilla Hyttnäs-t és egy csomó plusz információt találtam benne a Larsson családról, angol és svéd nyelven pár euróért. Nagyon szuper! Link ITT

Hoztam még pár szórólapot is Larssonékról, mert olyan szépek a képek rajta és a grafikai tervezés is nagyon tetszik. :)

Mivel az idő szűkös volt, szinte csak Carl és Karin kertjére volt igazán időnk, de nem akartunk sietni. Egy ilyen kert arra késztet, hogy leülj, élvezd a csendet és elmélkedj azon, hogyan is nézhetett ki itt az élet száz évvel ezelőtt.

A környéken még rengeteg hangulatos kerttel és házzal találkoztunk, az egyik legfontosabb a Stora Hyttnäs. Ez a ház a középkor óta sok embernek adott otthont. Bengt Linderdahl, a legutóbbi tulajdonos adományának köszönhetően 1984-ben létrejött a Linderdahl Alapítvány azzal a céllal, hogy a birtokot megőrizzék Sundborn lakói és mások számára. A birtok egy teljes, felső középosztálybeli otthont foglal magában, amely a századforduló stílusát tükrözi. A ház kulturális és történelmi jelentőségű, mellesleg a helyi könyvtárnak (Bibliotek) is ez a hely ad otthont. A nyári hónapokban idegenvezetők mutatják be, viszont a park mindig nyitva áll a látogatók számára.

Miután jól kisétáltuk magunkat, beültünk egy közeli pizzázóba. Ketten kértünk egy pizzát, mert úgy gondoltuk, hogy ez épp elég lesz. A kiszolgáló két külön tányérra felvágva hozta ki, nagyon kedves és figyelmes volt. Muszáj megemlítenem (mert pl. Olaszországról pont az ellenkezőjét hallom), hogy Svédország és Norvégia kisvárosaiban az étteremfélékben csak barátságos kiszolgálással találkoztunk a bevándorló dolgozók részéről.

Továbbindultunk, hogy megnézzük a világ legnagyobb dalalovát, de előtte még útba ejtettük a híres türkizkék tavat Säterhez közel, az Östra Silvberg bányánál. Az odavezető út? Hát, mondhatni, Svédország "off-road élményét" is sikerült kipróbálnunk. Az út tele volt kövekkel, hepehupákkal. De a parkolóban egy retro járművet is láttunk, amit természetesen le is fotóztunk. :)

Az Östra Silvberg bányánál tett látogatásunk egy kis időutazás volt. A bánya már az 1400-as években virágzott, amikor jelentős mennyiségű ezüstöt termeltek ki itt. 1967-ben zárt be végleg és ma már csak a csend és a természet uralkodik, a türkizkék tó pedig szinte varázslatos kontrasztban állt a vöröses földdel és a körülötte lévő régi épületek maradványaival.

A régi bányaterület közepén helyezkedik el, és jól ismert kristálytiszta kék vizéről, ami a bányászati tevékenység során oldódott ásványok miatt alakult ki. Mélysége 25-30 méter. Ahogy tovább sétáltunk, egy kis kőfalak által körülölelt erdős részt találtunk tele áfonyákkal. Itt valaha egy kápolna állt temetővel, és itt nyugszanak a silvbergi közösség ősei. Itt valahogy érezni is a hely szellemiségét és történelmét. Még lesétáltunk a Gruvsjön tóhoz is, ami elég nyugodtnak tűnt.

Ezután folytattuk utunkat Avesta felé, hogy megnézzük Dalarna régió ikonikus jelképét. És tényleg lenyűgöző ez a dalaló. Több mint 13 méter magas és 67 tonna, szóval nem egy aprócska szuvenír! A svédek sorra álltak meg fotózkodni vele, nagy lelkesedéssel készítettek szelfiket a hatalmas lovuk előtt. Mi sem hagytuk ki ezt a lehetőséget. :D Ez volt Dalarna megyében az utolsó megállónk.

A nap végén Järlåsa felé vettük az irányt. Az út során egy jávorszarvas park mellett haladtunk el, bár sajnos zárva tartott. A szállásunk egy apró házikó volt a szállásadó család háza mögött, egy gyönyörűen gondozott, hatalmas, erdős kert közepén. És amikor azt mondom gyönyörű, az tényleg úgy is van, az egyikük ugyanis kertépítész, és ez látszik is. A házikó pedig tele volt baglyos dekorációkkal, minden csillogott a tisztaságtól, és a világítást is mesterien megtervezték. Minden apró részlet a helyén volt, és annyira otthonos érzést keltett, hogy legszívesebben ott maradtunk volna örökre.

Ráadásul házi készítésű reggelivel is vártak minket (kedvencem volt a limeos-epres marmalade). És nem ám csak valami gyors fogással, hanem igazi finomságokkal, még házi készítésű kardamomos granolát is kaptunk! Bár csak két éjszakát maradtunk, olyan gondoskodással vettek körül, mintha legalább egy hétre érkeztünk volna.

Ami pedig Svédországban ritka kincsnek számít: ez nem öntakarítós szállás volt! Nem kellett azon aggódnunk, hogy tökéletesen kitakarítsunk magunk után. Persze azért mi mindent elrendeztünk, főleg, hogy ilyen kedvesek voltak. Emellett volt egy kis halastavuk is, tele koikkal – igazi kis csodahely, ahová bármikor visszamennénk! És ha ez még nem lenne elég, a kunyhó tele volt kerttervezős könyvekkel is, amit sajnos nem volt időnk végignézni, de az illusztrált, skandináv istenekről és teremtményekről szóló könyveket átlapoztam, amik igazi gyöngyszemek. Minden egyes pillanatot imádtam, amit itt tölthettünk, bárcsak több időnk lett volna ezen a helyen. Az egyetlen rossz dolog az volt, hogy itt már elég furcsa szaga és íze volt a víznek. Kénes, vasas, kellemetlen, de a helyiek már biztosan megszokták. Mi pedig kénytelenek voltunk a csapvizet ismét flakonos vízre cserélni. Ez a Stockholmhoz legközelebbi szállásunk volt, a svéd fővárost nem terveztük útba ejteni – ez az utazás nem erről szólt. Uppsalát, és főleg Gamla Uppsalát viszont szerettük volna látni, de ez már a következő történet.