(11)Tizenegyedik nap: Røros és a Kvikk Lunsj - Az utolsó norvég kaland színes története

A trondheimi szállásunkról 11:30 körül indultunk útnak, és tartottuk magunkat az eredeti tervhez: visszautazunk Svédországba, de előtte felfedezzük Rørost, a festői kis norvég városkát.

Az utunk során – ahogy Norvégiában megszokhattuk – a rénszarvasok lazán legelésztek az út szélén. :)

Ezeket a szarvasokat főleg a számik tenyésztik, és ahogy haladtunk, egyre közelebb kerültünk a legdélebbi svéd számifaluhoz, Idréhez. Délután két óra körül érkeztünk meg Rørosba, ahol az első pillantásra feltűnt, hogy a város bája nemcsak a régi, hanem a színes házak szoros összhangjában is rejlik.

Røros egy varázslatos hely Norvégiában, Trøndelag megye déli részén, amely nemcsak a látvány miatt érdemes meglátogatni, hanem történelmi és kulturális szempontból is jelentős.

A város leghíresebb utcája, a Sleggveien, számos jól megőrzött épületével a 17. és 18. századi rézbányászat időszakából származik. Ezek az épületek tradicionális faváros stílusúak, gyakran színesek, és hozzájárulnak a város egyedi bájához. Az utcán sétálva könnyen elképzelhetjük, hogyan élték mindennapjaikat a bányászok és családjaik, akik egyszerű, de tartós házakban laktak, hogy elviseljék a nehéz életkörülményeket és a hideg éghajlatot. Az épületek ma is őrzik a bányászok életmódjának nyomait, és lehetőséget adnak arra, hogy megismerkedjünk a város múltjával.

Røros nemcsak a történelmi épületeivel és a régi bájával vonzó, hanem a hangulatos boltokkal, galériákkal, hidakkal és kávézókkal is, amelyek egyedi élményt nyújtanak. Sétálgatásunk során találkoztunk retro járművekkel is, amelyek egy kis nosztalgikus hangulatot adtak a városkának.

De fontos megemlíteni, hogy Røros leginkább a bányászati múltjáról híres. A rézbányászat kezdetei a 17. századra nyúlnak vissza, amikor 1644-ben felfedezték az első rézércet a környéken. Ez a felfedezés indította el a bányászati tevékenységet, amely gyorsan jelentős ipari központtá tette a helyet Norvégiában és Svédországban is.

A bányászat nemcsak gazdagította Rørost, hanem hozzájárult Norvégia ipari fejlődéséhez is. A bányászok hosszú órákat dolgoztak nap mint nap, nehéz munkakörülmények között, és az alacsony hőmérséklet és a magas páratartalom hozzájárult az egészségi problémáikhoz. Az idő előrehaladtával a bányászat technológiája is fejlődött, a kezdetben egyszerű eszközöktől a fejlettebb gépekig, amelyek lehetővé tették a bányászat hatékonyságának növelését. 1980-ban Rørost az UNESCO Világörökség részévé nyilvánították, ami a város jól megőrzött történelmi épületeinek és egyedülálló városképeinek köszönhető.

Miután alaposan körbejártuk Rørost, folytattuk utunkat Svédország felé, de előtte még beugrottunk egy helyi boltba az utolsó norvégiai vásárlásra. Itt volt az utolsó lehetőségünk, hogy vegyünk Kvikk Lunsj-t, de addig nem akartunk vásárolni, hogy nehogy megolvadjon az autóban. Ez egy norvég édesség, amely a helyi kultúra szerves részévé vált és olyasmi, mint a Kitkat, de a történetét majd lejebb részletezem.

Svédországba érve vörös, felújítás alatt álló úttal találkoztunk. Ez a vörös szín Dalarna megyére nagyon jellemző. Az út mellett fa karók jelölték az utat, amelyek télen segítenek a vezetőknek navigálni a hóval borított tájakon.

Mikor megálltunk egy pihenőhelyen, észrevettük, hogy itt már áfonyabokrok árasztották el a környéket – vad áfonyák, amely kisebbek és savanyúbbak, mint amit otthon megszoktunk.

Később Idrében tankoltunk, majd továbbmentünk Björnliden település felé, ahol a szállásunk volt. Idréről kifordulva tábla figyelmeztetett a fokozott rénszarvas veszélyre, és valóban, pár rénszarvas az út mellett legelt. A szállás egy kedves kis faház volt, amelynek tisztasága nem volt makulátlan, de hangulatos volt. Mivel már Svédországban voltunk, kezdődtek ismét az öntakarítós helyek csodái. :)

Az estét egy sétával töltöttem a közeli vad erdőben, ahol a szúnyogok és a mohás-tőzeges talaj okozta kihívásokkal kellett szembenéznem. Az erdő szépsége és a gyapjúsás (Eriophorum angustifolium) felfedezése megérte, és már előre vizualizáltam, hogy következő nap túracipőben és sok szúnyogriasztóval kell útnak indulnunk. A nap végén vacsoráztunk, és próbáltuk figyelni a sarki fényt, ami előrejelzések szerint látható lett volna, de sajnos nem volt szerencsénk.

Kvikk Lunsj – A norvég édesség legenda

A Kvikk Lunsj, Norvégia ikonikus csokirúdja, 1937 óta hódít, köszönhetően a Freia csokoládégyárnak, és azóta olyan része a norvég életnek, mint a fjordok és a trollok! (Vagy mint nálunk a Balaton szelet és a Turó rudi?) Ez a ropogós csoda négy kis darabra törhető, belsejében pedig egy fincsi kekszréteg bújik meg. Igen, mint a Kitkat, csak ez valahogy mégis finomabb. A zöldes csomagolás a norvég természet frissességét idézi, és ez nem véletlen: a túrázók kedvenc nasi-társa lett, hiszen könnyen elfér a hátizsákban és energiával turbóz fel a norvég hegyek meghódítása közben. :)

A reklámok is rátesznek egy lapáttal, hiszen mindig a mesés norvég tájat és a szabadtéri kalandokat mutatják. Így a Kvikk Lunsj több mint egy csoki – ez maga a norvég kaland egy falatban, ami már évtizedek óta mosolyt csal a természetjárók arcára!