Észak Hangja
by Elflilja
Hrafnkels saga Freysgoða
A Hrafnkels saga Freysgoða a kelet-izlandi völgyek világába vezet, ahol a vallási tekintély, a jog, a becsület és a személyes hatalom szorosan összefonódik. Főszereplője Hrafnkell, Freyr goðija, aki nagy blótokat tart, hofot épít, és különleges köteléket ápol Freyfaxival, Freyr istennek szentelt lovával. Egy megszegett tilalom azonban olyan események sorát indítja el, amelyek próbára teszik Hrafnkell hitét, hatalmát és ellenfeleinek kitartását. A saga nemcsak egy bosszúval, bukással és felemelkedéssel teli történet, hanem értékes betekintést nyújt a középkori izlandi jogrendbe, társadalomba és a pogány múlt emlékeibe is.
1. fejezet
Széphajú Harald király idejében történt, aki Fekete Hálfdan fia, Vadászkirály Guðröður unokája, a Bőkezű, de Ételben Fösvény Hálfdan dédunokája, Szellentő Eysteinn ükunokája, Favágó Ólaf svéd király leszármazottja volt, hogy egy Hallfreður nevű férfi hajójával Izlandra érkezett, Breiðdalurba. Ez a vidék Fljótsdalshérað alatt fekszik.
A hajón vele volt a felesége és fia, Hrafnkell is. A fiú akkor tizenöt telet ért meg, szép növésű, derék ifjú volt.
Hallfreður gazdaságot alapított. Azon a télen meghalt egy Arnþrúður nevű, idegen származású rabszolganő, ezért nevezik azt a helyet azóta Arnþrúðarstaðirnek.
Tavasszal Hallfreður északra, a hegyvidéken túlra költöztette gazdaságát, és azon a helyen telepedett le, amelyet Geitdalurnak neveznek. Egyik éjjel azt álmodta, hogy egy férfi lépett hozzá, és így szólt:
– Itt fekszel, Hallfreður, és nem vagy elég elővigyázatos. Vidd innen a gazdaságodat nyugatra, a Lagarfljót túlpartjára! Ott vár rád minden szerencséd.
Hallfreður erre felébredt, és a Rangá túloldalára, Tungába költöztette gazdaságát, arra a helyre, amelyet azóta Hallfreðarstaðirnek neveznek. Ott élt egészen öregkoráig.
Egy kansertés és egy kecskebak azonban ott maradt utána. Még azon a napon, amikor Hallfreður elköltözött, földcsuszamlás zúdult a házakra, és az állatok odavesztek. Ezért nevezik azt a helyet azóta Geitdalurnak.
2. fejezet
Hrafnkell szokásává tette, hogy nyaranta kilovagolt a hegyvidékre. Abban az időben Jökulsdalur már egészen Brúig lakott volt.
Hrafnkell felkapaszkodott Fljótsdalsheiðire, és észrevett egy lakatlan völgyet, amely Jökulsdalurból nyílt. Ez a völgy alkalmasabbnak tűnt a letelepedésre, mint bármely más völgy, amelyet korábban látott.
Amikor Hrafnkell hazatért, azt kérte apjától, hogy osszák meg a vagyonukat, mert saját gazdaságot kívánt alapítani. Apja beleegyezett. Hrafnkell tanyát épített magának a völgyben, és A ðalbólnek nevezte el.
Feleségül vette a Laxárdalurból származó Oddbjörg Skjöldólfsdóttirt. Két fiuk született. Az idősebbet Þórirnak, a fiatalabbat Ásbjörnnek hívták.
Miután Hrafnkell birtokba vette az Aðalból körüli földet, nagy blótokat rendezett, és hatalmas hofot építtetett.
Egyetlen istent sem szeretett jobban Freynél, és minden legértékesebb jószágának felét neki szentelte, a másik felét pedig magának tartotta meg.
Hrafnkell benépesítette az egész völgyet, és földet adott az embereknek. Ugyanakkor fölöttük akart állni, ezért goðorðot szerzett felettük. Ettől fogva a nevét is megtoldották, és Freysgoðinak nevezték.
Hrafnkell nagy önkényúr volt, bár sok mindenhez értett. A Jökulsdalur lakóit maga alá kényszerítette, és þingmennjeivé tette őket. Saját embereivel engedékenyen és barátságosan bánt, a Jökulsdalur lakóival azonban kemény és hajthatatlan volt, és azok semmiféle méltányosságra nem számíthattak tőle.
Hrafnkell sok párviadalt vívott, és soha senkinek nem fizetett jóvátételt. Bármit tett is, senki nem tudott tőle kártérítést szerezni.
Fljótsdalsheiði nehezen járható vidék: rendkívül köves és vizenyős. Apa és fia mégis rendszeresen felkeresték egymást, mert jó kapcsolat volt közöttük.
Hallfreður túlságosan nehéznek találta ezt az utat, ezért másik ösvényt keresett a Fljótsdalsheiðin emelkedő hegyek fölött. Ott szárazabb, bár hosszabb utat talált. Ezt az ösvényt Hallfreðargatának nevezik. Csak azok járnak rajta, akik a legjobban ismerik Fljótsdalsheiðit.
goði: nem egyszerűen „papot” jelentett. A goði egyszerre tölthetett be vallási, politikai és jogi vezetői szerepet.
goðorð: a goðihoz kapcsolódó tisztség és hatalmi jogkör volt, nem földbirtok, hanem a goði tisztségéhez kapcsolódó politikai-jogi hatalom és követői kör. Birtokosa képviselte þingmannjait a þingeken, támogatást és szolgálatokat kapott tőlük, cserébe jogi és politikai pártfogást nyújtott. A goðorð örökölhető, megosztható, eladható vagy másnak átadható volt.
þingmenn: szabad emberek voltak, akik a þingeken az adott goðihoz tartoztak
hof: kultuszépületet vagy szentélyt jelent
blót: rituális áldozati szertartás
3. fejezet
Élt egy Bjarni nevű férfi a Laugarhúsnak nevezett tanyán, Hrafnkelsdalur mellett. Bjarni házas volt, és két fia született a feleségétől. Az egyiket Sámurnak, a másikat Eyvindurnak hívták. Mindketten szép növésű, ígéretes fiatalemberek voltak.
Eyvindur otthon maradt apjánál, Sámur azonban megnősült, és a völgy északi részén fekvő Leikskálar nevű tanyán telepedett le. Jelentős vagyona volt.
Sámur rámenős ember volt, és jól ismerte a törvényeket. Eyvindur viszont tengerjáró kereskedő lett. Norvégiába hajózott, és ott töltötte a telet. Onnan távolabbi országokba utazott, végül Miklagarðurban telepedett le. Nagy megbecsülést szerzett a görög császárnál, és hosszabb ideig ott maradt.
Hrafnkellnek volt egy jószága, amelyet minden más tulajdonánál értékesebbnek tartott. Egy barnás egérfakó színű mén volt, amelyet Freyfaxinak nevezett.
Ezt a lovat fele részben felajánlotta Freynek. Olyan nagyon szerette Freyfaxit, hogy ünnepélyes fogadalmat tett: megöli azt az embert, aki az engedélye nélkül felül a lóra.
Miklagarður: az északiak Konstantinápolyra használt neve
4. fejezet
Élt egy Þorbjörn nevű férfi. Bjarni testvére volt, és Hrafnkelsdalurban, a Hóllnak nevezett tanyán lakott, Aðalbóllel szemben, a völgy keleti oldalán.
Þorbjörnnek kevés vagyona és sok eltartottja volt. Legidősebb fiát Einarnak hívták. Einar termetes és derék fiatalember volt.
Egyik tavasszal Þorbjörn így szólt hozzá:
– Valamilyen szolgálatot kellene keresned magadnak. Nincs szükségem több munkáskézre, mint amennyi itt van, neked viszont jó helyed lehetne valahol, mert derék és ügyes vagy. Nem azért küldelek el, mert nem szeretlek. Gyermekeim közül éppen rád van a legnagyobb szükségem. Szegénységem és vagyontalanságom kényszerít erre. A többi gyermekem egyszerű munkásnak áll majd, neked azonban jobb szolgálat juthat, mint nekik.
Einar így felelt:
– Túl későn szóltál erről. Mostanra mindenki elfoglalta a legjobb helyeket, én pedig nem örülök annak, hogy már nem válogathatok közöttük.
Egy napon Einar fogta a lovát, és Aðalbólbe lovagolt. Hrafnkell a házban ült, és barátságosan, jókedvűen üdvözölte.
Einar megkérte Hrafnkellt, hogy fogadja fel szolgálatába.
Hrafnkell így válaszolt:
– Miért jöttél ilyen későn? Téged fogadtalak volna fel elsőként. Mostanra azonban már minden szolgálót elszegődtettem, egyetlen feladat kivételével, azt viszont aligha akarod majd elvállalni.
Einar megkérdezte, mi volna az.
Hrafnkell elmondta, hogy még nem fogadott fel senkit a nyáj őrzésére, pedig nagy szüksége volna egy pásztorra.
Einar azt felelte, hogy neki mindegy, milyen munkát végez, legyen az pásztorkodás vagy bármi más, csak egy teljes esztendőre szeretné biztosítani a megélhetését.
– Rögtön ajánlatot teszek neked – mondta Hrafnkell. – A hegyi szálláson ötven anyajuhot kell behajtanod, és össze kell gyűjtened, majd haza kell hordanod az egész nyárra való tűzifát. Ezt a munkát kell elvégezned egy teljes esztendő ellátásáért.
– Egy dolgot azonban éppúgy meg kell értetnem veled, mint a többi p ásztorommal. Freyfaxi a völgy felső részén jár a ménesével. Télen és nyáron egyaránt gondját kell viselned. Egyetlen dologtól azonban szigorúan óvlak: soha ne ülj a hátára, bármilyen nagy szükséged lenne is rá. Ünnepélyesen kijelentettem ugyanis, hogy megölöm azt az embert, aki meglovagolja.
– Tizenkét másik ló jár vele. Bármelyiket választhatod közülük, éjjel vagy nappal, mind rendelkezésedre áll. Tégy úgy, ahogyan mondom, mert régi közmondás, hogy nem az a hibás, aki a másikat előre figyelmeztette. Most már tudod, milyen fogadalmat tettem.
Einar azt felelte, nem hiszi, hogy bármi történhet és éppen a megtiltott lóra üljön fel, amikor annyi másik áll rendelkezésére.
5. fejezet
Einar hazament a ruháiért és egyéb holmijáért, majd Aðalbólbe költözött. Ezután kihajtották a jószágot a Hrafnkelsdalur belsejében fekvő nyári szállásra, arra a helyre, amelyet Grjótteigsselnek neveznek.
Einar dolgai jól mentek azon a nyáron. Egészen nyár közepéig egyetlen juh sem veszett el mellőle. Egyik éjjel azonban csaknem harminc anyajuhnak nyoma veszett.
Einar bejárta az összes legelőt, de nem találta meg őket. A juhok csaknem egy teljes hétig hiányoztak.
Egyik reggel Einar korán kiment a szállásról. Addigra felszállt a délről érkező köd, és a szitáló eső is elállt. Fogott egy botot, egy kantárt és egy nemez nyeregalátétet, majd átkelt a Grjótteigsá folyón, amely a szállás előtt folyt.
A folyó kavicsos partján ott feküdtek azok a juhok, amelyek az előző este hazatértek. Einar visszahajtotta őket a szálláshoz, majd elindult megkeresni a korábban eltűnt állatokat.
A kavicsos lapály távolabbi részén meglátta a ménest. Arra gondolt, hogy fog magának egy lovat, mert tudta, hogy lóháton gyorsabban járhatja be a vidéket, mint gyalog.
Amikor a lovakhoz ért, megpróbálta befogni valamelyiket. Az állatok azonban most félénken menekültek előle, pedig máskor nem volt szokásuk kitérni az ember elől. Egyedül Freyfaxi nem mozdult: olyan mozdulatlanul állt, mintha a földbe gyökerezett volna.
Einar látta, hogy múlik a reggel. Úgy gondolta, Hrafnkell sohasem fogja megtudni, ha meglovagolja Freyfaxit.
Megfogta hát a lovat, felkantározta, hátára terítette a nemezalátétet, és felült rá. Ellovagolt a Grjótárgil szurdoka mellett, majd fel a gleccserekhez. Ezután nyugatnak fordult, és a gleccserek mentén haladt, amelyek alatt a Jökulsá folyt. Innen a folyót követve leereszkedett Reykjaselhez.
Minden nyári szálláson megkérdezte a pásztorokat, nem látták-e az eltűnt juhokat, de egyikük sem tudott róluk.
Einar pirkadattól késő délutánig lovagolta Freyfaxit. A ló gyorsan és messzire vitte, mert kiváló állat volt.
Végül Einar arra gondolt, ideje hazatérnie, hogy legalább azokat a juhokat behajtsa, amelyek már megvoltak, még akkor is, ha az eltűnteket nem találja meg. Kelet felé indult hát, át a hegyhátakon, vissza Hrafnkelsdalurba.
Amikor leereszkedett Grjótteighez, bégetést hallott a szurdok felől, éppen arról a helyről, amely mellett korábban már ellovagolt. Arrafelé fordult, és meglátta, hogy harminc anyajuh fut vele szembe. Ugyanazok voltak, amelyek már csaknem egy hete hiányoztak.
Einar visszahajtotta őket a többi juhhoz, majd az egész nyájat hazaterelte.
Freyfaxit teljesen elborította a verejték, minden szőrszáláról víz csepegett. Testére vastagon rászáradt a sár, és nagyon kifulladt.
A ló mintegy tizenkétszer meghempergett, majd hangosan felnyerített, és nagy iramban elvágtatott lefelé az ösvényen.
Einar utánafordult. Megpróbált elé kerülni, hogy elfoghassa és visszavezethesse a méneshez. Freyfaxi azonban annyira megvadult, hogy Einar a közelébe sem tudott jutni.
A ló végigvágtatott a völgyön, és meg sem állt Aðalbélig.
Hrafnkell éppen az asztalnál ült. Amikor Freyfaxi az ajtó elé ért, hangosan felnyerített.
Hrafnkell odaszólt az egyik nőnek, aki az asztal körül szolgált:
– Menj ki az ajtóhoz! Egy ló nyerít odakint, és úgy hallottam, mintha Freyfaxi hangja volna.
A nő kiment, és meglátta Freyfaxit siralmas állapotban. Visszatért Hrafnkellhez, és elmondta neki, hogy Freyfaxi áll az ajtó előtt, és igen rosszul fest.
– Mit akarhat ez a drága jószág, hogy hazajött? – mondta Hrafnkell. – Ez aligha jelent jót.
Kiment, megszemlélte Freyfaxit, majd így szólt hozzá:
– Rossz látni, hogy így elbántak veled, neveltem. Volt azonban annyi eszed, hogy hazajöttél és hírt adtál nekem. Bosszút állok ezért. Most pedig térj vissza a társaidhoz!
Freyfaxi erre azonnal elindult fölfelé a völgyben, vissza a méneshez.
miðaftann: szó szerint „az este közepe”. Az óizlandi időszámítás egyik napszakmegnevezése, amely nagyjából a mai kora estének vagy estefelének felel meg. A pontos időpont évszakonként változhatott, mivel a középkori Skandináviában a napszakokat elsősorban a Nap járásához igazították, nem pedig rögzített órákhoz.
6. fejezet
Hrafnkell este lefeküdt, és átaludta az éjszakát.
Másnap reggel elővezettetett és felnyergeltetett magának egy lovat, majd fellovagolt a nyári szálláshoz. Kék ruhát viselt. Kezében fejszét tartott, más fegyver nem volt nála.
Einar éppen akkor hajtotta be a juhokat a fejőkarámba. A karám falán feküdt, és számolta az állatokat, miközben a nők fejtek.
Mindannyian üdvözölték Hrafnkellt. Ő megkérdezte, hogyan mennek a dolgok.
Einar így felelt:
– Rosszul jártam. Csaknem harminc anyajuh hiányzott közel egy hétig, de mostanra megtaláltam őket.
– Az ilyesmit nem tartom nagy bajnak – mondta Hrafnkell. – Vagy nem történt valami ennél rosszabb is? Nem is fordult elő olyan gyakran, mint várható lett volna, hogy juhok vesszenek el mellőled. De nem lovagoltad meg tegnap az én Freyfaximat?
Einar azt felelte, ezt nem tagadhatja.
Hrafnkell így szólt:
– Miért ültél arra a lóra, amelyet megtiltottam neked, amikor annyi másik állt a rendelkezésedre? Ezt az egy vétket megbocsátottam volna neked, ha korábban nem beszéltem volna róla olyan ünnepélyesen. Azt azonban becsületedre legyen mondva, hogy őszintén bevallottad.
Hrafnkell azonban abban a hitben élt, hogy nem járhat jól az az ember, aki megszegi a maga által tett ünnepélyes fogadalmat. Leugrott hát a lováról, Einarhoz lépett, és halálos csapást mért rá.
Ezután hazalovagolt Aðalbólbe, és elmondta, mi történt.
Másik embert küldött pásztornak a nyári szállásra. Einar testét pedig a szállástól nyugatra fekvő lejtőre vitette, és sírhalmot emeltetett fölé. A sír mellé egy kőrakást is állíttatott.
Ezt azóta Einarsvarðának, Einar kőhalmának nevezik. A nyári szálláson ehhez igazították a miðaftann-t, vagyis a késő délután közepének idejét.
7. fejezet
Þorbjörn Hóllban értesült fia, Einar megöléséről. Nagyon lesújtották a hírek.
Fogta a lovát, átlovagolt Aðalbólbe, és jóvátételt követelt Hrafnkelltől fia haláláért.
Hrafnkell így válaszolt:
– Nem ő az egyetlen ember, akit megöltem. Jól tudod, hogy senki után nem fizetek vérdíjat, és az emberek eddig is kénytelenek voltak belenyugodni ebbe. Azt azonban elismerem, hogy mindazok közül, akiket megöltem, ezt a tettemet tartom az egyik legsúlyosabbnak.
– Régóta a szomszédom vagy. Mindig kedveltelek, és jó viszonyban voltunk egymással. Einar és köztem sem támadt volna komoly viszály, ha nem lovagolja meg azt a lovat.
– Gyakran megbánjuk, ha túl sokat beszélünk, de sokkal ritkábban bánjuk meg azt, ha kevesebbet mondunk a kelleténél. Most megmutatom neked, hogy ezt a tettemet rosszabbnak tartom a többinél.
– Ezen a nyáron ellátom gazdaságodat tejelő jószággal, ősszel pedig vágóállatokkal és hússal. Ezt minden félévben megteszem, amíg gazdálkodni akarsz.
– Gondoskodom arról is, hogy fiaid és lányaid önálló életet kezdhessenek. Úgy támogatom őket, hogy jó lehetőségek nyíljanak előttük.
– Bármiről tudod, hogy megtalálható a készleteim között, és szükséged van rá, csak szólj nekem. Mostantól semmiben sem kell hiányt szenvedned.
– Gazdálkodj addig, amíg örömödet leled benne. Amikor pedig belefáradsz, költözz ide hozzám. Én gondoskodom rólad halálod napjáig.
– Ezzel béküljünk ki. Úgy gondolom, sokan mondanák, hogy igen nagy árat fizettem ezért az emberért.
– Ezt az ajánlatot nem fogadom el – mondta Þorbjörn.
– Akkor mit akarsz? – kérdezte Hrafnkell.
Þorbjörn így felelt:
– Azt akarom, hogy válasszunk embereket, akik ítéletet tesznek közöttünk.
– Akkor magadat velem egyenrangúnak tartod – válaszolta Hrafnkell. – Ebben nem fogunk megegyezni.
Þorbjörn elvágtatott Aðalbólből, és lefelé indult a vidéken. Laugarhúsba érkezett, ahol találkozott testvérével, Bjarnival. Elmondta neki, mi történt, és arra kérte, vállaljon részt az ügyben.
Bjarni így válaszolt:
– Hrafnkell nem velünk egyenrangú ellenfél. Hiába rendelkezünk jelentős vagyonnal, nem kelhetünk vele versenyre egy ilyen viszályban. Igaz a mondás: bölcs az, aki ismeri önmagát és saját erejét.
– Hrafnkell már sok olyan embert szorított sarokba peres ügyekben, akik mögött nálunk nagyobb erő állt. Ostobán cselekedtél, amikor visszautasítottad azt a jó ajánlatot. Én semmilyen módon nem akarok belekeveredni ebbe az ügybe.
Þorbjörn erre sok keserű és sértő szót mondott a testvérének. Azt vetette a szemére, hogy minél fontosabb volna az ügy, annál kevesebb bátorság mutatkozik benne.
Ezután elváltak egymástól, nem éppen barátságosan.
Þorbjörn meg sem állt Leikskálarig. Bekopogott az ajtón, és amikor valaki kijött, megüzente, hogy Sámur jöjjön ki hozzá.
Sámur barátságosan köszöntötte a nagybátyját, és behívta a házába. Þorbjörn azonban kelletlenül fogadta a szívélyességet.
Sámur látta rajta, hogy valami bántja, ezért megkérdezte, mi történt. Þorbjörn elmondta fia, Einar megölését.
– Nem nagy újság, hogy Hrafnkell embert öl – mondta Sámur.
Þorbjörn megkérdezte, hajlandó-e segítséget nyújtani neki.
– Az igaz, hogy ez az ügy engem érint a legközelebbről, mert az én fiam halt meg – mondta –, de a csapás tőletek sem esett messze.
– Megpróbáltál tisztességes megegyezést szerezni Hrafnkelltől? – kérdezte Sámur.
Þorbjörn őszintén elmondott mindent, ami közte és Hrafnkell között történt.
– Még sohasem hallottam, hogy Hrafnkell bárkinek olyan ajánlatot tett volna, amilyet neked – mondta Sámur. – Lovagoljunk vissza együtt Aðalbólbe! Alázatosan járuljunk elé, és nézzük meg, fenntartja-e még az ajánlatát. Talán tisztességesen fog eljárni.
– Hrafnkell most már aligha fogja fenntartani – felelte Þorbjörn. – Én pedig éppúgy nem akarom elfogadni, mint amikor eljöttem tőle.
– Nehéz lesz Hrafnkellel peres ügyben megküzdeni – mondta Sámur.
Þorbjörn erre így felelt:
– Éppen ezért nem viszitek semmire ti, fiatalok: mindentől visszariadtok. Azt hiszem, senkinek sincsenek olyan hitvány rokonai, mint nekem.
– Különösen rosszul áll ez olyan embernek, mint te, aki törvénytudónak tartja magát, és szívesen vállal el jelentéktelen pereket, de nem akarja magára venni ezt az ügyet, pedig sürgős és súlyos.
– Sokan szemrehányást tesznek majd neked ezért, és meg is érdemled. Hiszen a nemzetségünkből mindig te hallatod a leghangosabban a hangodat. Most már látom, mire számíthatok ebben az ügyben.
Sámur így válaszolt:
– Mennyivel leszel előrébb, ha magamra veszem az ügyet, azután pedig mindkettőnket megszégyenítenek és elkergetnek?
– Már az is nagy megnyugvás volna számomra, ha elvállalnád – felelte Þorbjörn. – Aztán történjék, aminek történnie kell.
– Nem szívesen vállalom el – mondta Sámur. – Csak a rokonságunk miatt teszem. Azt azonban tudd meg, hogy úgy érzem, egy ostoba emberen segítek, amilyen te vagy.
Sámur ezután kinyújtotta a kezét, és hivatalosan átvette Þorbirntől a pert.
8. fejezet
Sámur elővezettetett magának egy lovat, és fellovagolt a völgyben egy tanyához. Ott a törvénynek megfelelően, tanúk előtt bejelentette Einar megölését, és megkezdte az eljárást Hrafnkell ellen.
Hrafnkell hamarosan értesült erről. Nevetségesnek találta, hogy Sámur pert mert vállalni ellene.
Telt a tél. Amikor tavasszal elérkeztek a törvényes idézés napjai, Sámur elindult otthonról Aðalbólbe, és hivatalosan megidézte Hrafnkellt Einar megölése miatt.
Ezután visszalovagolt a völgyön, és felszólította a környékbeli gazdákat, hogy tartsanak vele a þingre. Ezután nyugton maradt, amíg az emberek megkezdték az útra való készülődést.
Hrafnkell szintén embereket küldött végig a völgyön, hogy összehívják a követőit. Hetven þingmannjával indult útnak.
Csapatával kelet felé átkelt Fljótsdalsheiðin, megkerülte a tó felső végét, majd keresztülvágott a hegyháton Skriðudalur felé. Végiglovagoltak Skriðudaluron, azután délre fordultak Öxarheiðin át Berufjörður irányába, majd rátértek a Síða felé vezető közvetlen þingútra.
Fljótsdalurból dél felé tizenhét napi járóföld vezetett Þingvellirig.
Miután Hrafnkell elhagyta a vidéket, Sámur is összegyűjtötte az embereit. Leginkább saját gazdasággal nem rendelkező, kötetlen férfiakat sikerült maga mellé állítania, valamint azokat, akiket korábban összehívott.
Sámur fegyverekkel, ruházattal és élelemmel látta el őket.
Másik útvonalon hagyta el a völgyet. Észak felé, a hídhoz lovagoltak, átkeltek rajta, majd Möðrudalsheiðin keresztül folytatták útjukat. Az éjszakát Möðrudalurban töltötték.
Innen Herðibreiðstunga felé mentek tovább, majd Bláfjöll fölött Króksdalurba jutottak. Onnan délnek tartottak Sandur felé, leereszkedtek Sandafellbe, végül megérkeztek Þingvellirre.
Hrafnkell ekkor még nem ért oda, mivel hosszabb útvonalon haladt és lassabban jutott előre.
Sámur embereinek táborhelyét és þingbódéját messze attól a helytől állíttatta fel, ahol a Keleti-fjordokból érkezők rendszerint megszálltak.
Nem sokkal később Hrafnkell is megérkezett a þingre. A megszokott helyen állíttatta fel a bódéját, majd meghallotta, hogy Sámur is jelen van. Ezt továbbra is nevetségesnek tartotta.
Azon a þingön rendkívül sokan vettek részt. Izland legtöbb jelentős hatalmú vezetője jelen volt.
Sámur sorra felkereste valamennyi főembert, és támogatást, valamint segítséget kért tőlük.
Mindannyian lényegében ugyanazt válaszolták. Egyikük sem érezte úgy, hogy akkora tartozása volna Sámurral szemben, hogy hajlandó legyen viszályba keveredni Hrafnkell goðival, és ezzel kockára tenni saját tekintélyét.
Azt is elmondták, hogy többnyire mindenki ugyanúgy járt, aki valaha peres viszályba került Hrafnkellel: Hrafnkell valamennyi ellenfelét kiszorította a perből, és végül mindegyiküket legyőzte.
Sámur visszatért a saját bódéjához.
Mindkét rokon elkeseredett. Attól féltek, hogy ügyük teljesen elbukik, és fáradozásaikból nem marad más, csak szégyen és gyalázat.
Olyan nagy aggodalom nehezedett rájuk, hogy sem aludni, sem enni nem tudtak. Valamennyi főember megtagadta tőlük a segítséget, még azok is, akiknek a támogatásában a leginkább reménykedtek.
9. fejezet
Egyik reggel korán az öreg Þorbjörn felébredt. Felkeltette Sámurt, és azt mondta neki:
– Kelj föl! Nem tudok aludni.
Sámur felkelt és felöltözött. Kimentek, majd lesétáltak az Öxarához, a híd alatti szakaszhoz. Ott megmosakodtak.
Þorbjörn így szólt Sámurhoz:
– Azt tanácsolom, hajtasd elő a lovainkat, és készüljünk haza. Mostanra világossá vált, hogy semmi más nem vár ránk, csak szégyen.
Sámur így felelt:
– Jól van ez így, hiszen te mindenáron viszályba akartál keveredni Hrafnkellel, és nem fogadtad el azt az ajánlatot, amelyet sokan örömmel elfogadtak volna, ha valamely közeli hozzátartozójukért kellett volna elégtételt kapniuk. Mégis folyton gyávasággal vádolsz minket és mindazokat, akik nem akartak veled együtt belevágni ebbe az ügybe. Én azonban most már nem hagyom abba, amíg minden remény el nem fogy arra, hogy bármit tehessünk.
Þorbjörn erre annyira elkeseredett, hogy sírva fakadt.
Ekkor a folyó nyugati oldalán, valamivel lejjebb attól a helytől, ahol ültek, öt férfit láttak együtt közeledni az egyik þingbódé felől.
Az elöl haladó férfi magas volt, de nem különösebben erős testalkatú. Lombzöld köntöst viselt, és díszes markolatú kardot tartott a kezében. Szabályos arcú, pirosas arcszínű, jó megjelenésű férfi volt. Haja világos vörösesbarna és igen dús volt.
Könnyen fel lehetett ismerni, mert a haja bal oldalán egy világos színű tincset viselt.
Sámur így szólt:
– Álljunk föl, menjünk át nyugat felé a folyón, és találkozzunk velük!
Elindultak a folyó mentén. Az elöl haladó férfi köszöntötte őket először, majd megkérdezte, kik ők.
Megmondták a nevüket.
Sámur megkérdezte a férfit, hogyan hívják. Az Þorkellnek nevezte magát, és azt mondta, Þjóstarr fia.
Sámur megkérdezte azt is, honnan származik és hol él.
Þorkell azt felelte, származását és nemzetségét tekintve a Nyugati-fjordokból való, és Þorskafjörðurban lakik.
– Goðorð birtokos vagy? – kérdezte Sámur.
Þorkell azt felelte, távolról sem az.
– Akkor gazda vagy? – kérdezte Sámur.
Þorkell azt mondta, hogy nem.
– Akkor miféle ember vagy? – kérdezte Sámur.
Þorkell így felelt:
– Kötetlen ember vagyok, nincs saját gazdaságom. Az elmúlt télen tértem vissza Izlandra. Hét telet töltöttem külföldön, és eljutottam Miklagarðurba is. A görög császár szolgálatába álltam. Most a testvéremnél, Þorgeirnél tartózkodom.
– Ő goðorð birtokos? – kérdezte Sámur.
Þorkell így válaszolt:
– Goði Þorskafjörðurban és a Nyugati-fjordok még nagyobb részén is.
– Itt van ezen a þingön? – kérdezte Sámur.
– Itt van.
– Hány emberrel érkezett?
– Hetven férfival – felelte Þorkell.
– Vannak még testvéreitek? – kérdezte Sámur.
– Van egy harmadik testvérünk is.
– Ki az? – kérdezte Sámur.
– Þormóðurnak hívják – felelte Þorkell. – A Görðumnak nevezett birtokon él Álftanesben. Felesége Þórdís, a borgi Þórólfr Skall-Grímsson leánya.
Sámur megkérdezte:
– Hajlandó volnál segítséget nyújtani nekünk?
– Miben van szükségetek segítségre? – kérdezte Þorkell.
– Támogatásra és egy hatalmas főember pártfogására – felelte Sámur. – Hrafnkell goðival állunk perben Einar Þorbjarnarson megölése miatt. A te segítségeddel talán sikeresen végigvihetnénk az ügyünket.
Þorkell így válaszolt:
– Ahogy már mondtam, én nem vagyok goði.
– Miért állsz ennyire kívül a közügyeken, amikor éppúgy főember fia vagy, mint a testvéreid? – kérdezte Sámur.
Þorkell így felelt:
– Nem mondtam, hogy sohasem volt goðorðom. Mielőtt külföldre indultam, átadtam bátyámnak, Þorgeirnek az embereim fölötti hatalmat. Azóta sem vettem vissza tőle, mert úgy gondolom, jó kezekben van, amíg ő őrzi.
– Menjetek el hozzá, és kérjétek a támogatását! Erős akaratú férfi, becsületes ember, és minden tekintetben kiváló képességű. Fiatal, és fontos számára a hírneve. Az ilyen emberektől remélhetitek leginkább, hogy mellétek állnak.
Sámur így szólt:
– Nem nyerjük el a segítségét, hacsak te nem támogatod előttünk az ügyünket.
Þorkell így felelt:
– Azt megígérhetem, hogy inkább mellettetek leszek, mint ellenetek, mert úgy gondolom, mindenkinek kötelessége elégtételt követelni egy közeli rokon haláláért.
– Most menjetek előre a bódéhoz, és lépjetek be! Az emberek még alszanak. A bódé belsejében, keresztben egymás mellett két bőrrel letakart fekhelyet fogtok látni. Az egyikből én keltem fel, a másikon a testvérem, Þorgeir fekszik.
– Mióta megérkezett a þingre, súlyos kelés van a lábán, ezért éjszakánként alig tudott aludni. A kelés azonban az elmúlt éjjel kifakadt, és kijött belőle a gennyel telt mag. Ezután végre elaludt.
– A nagy forróság miatt a lábát kinyújtotta a takaró alól, és rátette az ágy lábánál fekvő deszkára.
– Az öregember menjen elöl – folytatta Þorkell –, és haladjon végig a bódé belsején. Ahogy nézem, megjelenése és kora miatt is igen gyámoltalannak látszik.
Majd Þorbjörnhöz fordult:
– Amikor odaérsz a fekhelyhez, botolj meg jó erősen, és ess rá az ágy végén lévő deszkára. Ragadd meg azt a lábujját, amely be van kötözve, és rántsd meg magad felé. Aztán figyeld meg, hogyan fogadja.
Sámur így szólt:
– Biztosan jót akarsz nekünk, de ez az ötlet nem tűnik bölcsnek.
Þorkell így felelt:
– Két lehetőség van: vagy úgy tesztek, ahogy tanácsolom, vagy többé ne kérjetek tőlem tanácsot.
Sámur ekkor így szólt Þorbjörnhöz:
– Tegyünk úgy, ahogyan mondta.
Þorkell azt mondta, később követi majd őket:
– Meg kell várnom az embereimet.
10. fejezet
Sámur és Þorbjörn elindultak, és beléptek a bódéba. Odabent mindenki aludt. Hamarosan meglátták, hol fekszik Þorgeir.
Az öreg Þorbjörn ment elöl, és úgy tett, mintha folyton megbotlana. Amikor a bőrrel letakart fekhelyhez ért, ráesett az ágy végében lévő deszkára, megragadta Þorgeir sérült lábujját, és erősen maga felé rántotta.
Þorgeir erre felébredt, és hirtelen felült a fekhelyén.
– Ki jár itt ilyen ügyetlenül? – kérdezte. – Ki tapossa össze olyan emberek lábát, akik már amúgy is betegek?
Sámurék egyetlen szót sem tudtak felelni.
Ekkor Þorkell gyorsan belépett a bódéba, és így szólt fivéréhez, Þorgeirhez:
– Ne légy ilyen hirtelen haragú és indulatos emiatt, rokonom! Nem lesz komoly bajod tőle. Sok emberrel megesik, hogy rosszabbul sikerül valami, mint szerette volna. Amikor valakinek súlyos gondok nehezednek a lelkére, nem mindig képes minden lépésére megfelelően ügyelni.
– Érthető persze, hogy fájlalod a lábadat, mert súlyos baj volt benne, és most minden érintést különösen megérzel. De könnyen lehet, hogy ennek az öregembernek sem fáj kevésbé a fia halála, különösen azért, mert semmiféle jóvátételt nem kapott érte, miközben maga mindenben szükséget szenved.
– Bizonyára ő is erősen érzi mindezt. Nem csoda hát, ha az az ember, akinek ennyi bánat nyomja a szívét, nem tud minden mozdulatára egyformán jól ügyelni.
Þorgeir így válaszolt:
– Nem gondoltam volna, hogy rajtam akarja megtorolni ezt. Nem én öltem meg a fiát, ezért nem is állhat rajtam bosszút érte.
– Nem akart rajtad bosszút állni – mondta Þorkell. – Csak durvábban esett neked, mint szándékában állt, mert rosszul látott és ügyetlenül mozgott. Valójában némi segítséget és támogatást remélt t őled.
– Becsületes férfihoz illő tett volna segíteni egy öreg, szűkölködő emberen. Nem kapzsiságból követel elégtételt a fiáért, hanem azért, mert erre valóban szüksége van. Most mégis minden főember megtagadja e két férfitól a segítséget. Ezzel nagy becstelenségről tesznek tanúbizonyságot.
Þorgeir megkérdezte:
– Ki ellen emelnek panaszt ezek az emberek?
Þorkell így felelt:
– Hrafnkell goði ártatlanul megölte Þorbjörn fiát. Egyik gyalázatos tettét követi a másik, mégsem hajlandó senkinek tisztességes elégtételt adni.
Þorgeir így szólt:
– Valószínűleg én is úgy gondolkodom erről, mint a többiek. Nem érzem úgy, hogy annyival tartoznék ezeknek az embereknek, hogy miattuk viszályba keveredjek Hrafnkellel.
– Úgy látom, minden nyáron ugyanaz történik azokkal, akik perbe szállnak vele. Mire az ügy véget ér, a legtöbben kevés becsülettel vagy minden tekintélyüket elveszítve távoznak. Mindenkivel egyformán bánik.
– Ezért érthető, hogy a legtöbb ember nem akar szembeszállni vele, hacsak valamilyen kényszer nem hajtja rá.
Þorkell így felelt:
– Lehet, hogy én is így gondolkodnék, ha főember volnék, és talán nekem sem volna kedvem Hrafnkellel viszályba keveredni. Mégsem egészen így látom.
– Éppen azzal volna a legérdemesebb megküzdeni, aki elől eddig mindenki meghátrált. Nagymértékben növelné az én tekintélyemet – vagy bármely más főemberét –, ha képes volna akár csak egyetlen evezőcsapásnyit is előrejutni Hrafnkellel szemben.
– Ha pedig ugyanúgy járnék, mint a többiek, azzal sem csökkenne a becsületem. Amit már sok ember elszenvedett, azt nekem sem vethetnék különösebben a szememre. Egyébként is csak az nyerhet, aki kockázatot vállal.
Þorgeir így szólt:
– Most már látom, mire törekszel. Segíteni akarsz ezeknek az embereknek. Akkor átadom neked a goðorðomat, vagyis a tisztségemet és az embereim fölötti vezetést. Vedd át mindazt a hatalmat, amelyet eddig én gyakoroltam. Ettől fogva egyenlő részt kapunk belőle, te pedig annak nyújthatsz segítséget, akinek akarsz.
Þorkell így felelt:
– Szerintem a goðorðunk mindaddig a legjobb helyen van, amíg te birtoklod. Senkinek sem kívánom jobban, hogy nála legyen, mint neked, mert sok mindenben kiválóbb vagy nálunk, a fivéreidnél.
– Én még magam sem döntöttem el, mihez kezdek a közeljövőben. Azt azonban te is tudod, rokonom, hogy mióta visszatértem Izlandra, alig avatkoztam bele bármilyen ügybe.
– Most majd kiderül, mire vagyok képes. Egyelőre elmondtam mindazt, amit akartam. Talán eljön még az idő, amikor Tincses Þorkell szavának nagyobb súlya lesz.
Þorgeir így szólt:
– Most már értem, hogyan áll a dolog, rokonom. Látom, hogy nem tetszik neked a válaszom. Nem is hagyhatom ezt figyelmen kívül. Ha valóban ezt akarod, melléjük állunk, bárhogyan végződjék is az ügy.
Þorkell így felelt:
– Csak ezt az egyet kértem tőled, és örülök, hogy megadod.
Þorgeir ekkor megkérdezte:
– Mire tartják magukat képesnek ezek az emberek? Mit tudnak megtenni azért, hogy ügyüket sikerre vigyék?
Þorkell így felelt:
– Ahogyan ma már elmondtam, egy nagy hatalmú főember támogatására van szükségünk. A per jogi előkészítését és előadását azonban magamra vállalom.
Þorgeir azt mondta, akkor érdemes segítséget nyújtani nekik.
– Most az a legfontosabb, hogy a pert a lehető legszabályosabban készítsétek elő. Úgy gondolom azonban, Þorkell azt akarja, hogy még a bíróságok összeülése előtt keressétek fel Hrafnkellt.
– Akkor majd meglátjátok, mi lesz makacsságotok eredménye: talán némi vigaszt szereztek, de az is lehet, hogy még nagyobb megaláztatás, gyötrelem és bosszúság ér benneteket, mint eddig.
– Most menjetek haza, és legyetek jókedvűek! Szükségetek lesz rá, hogy egy ideig bátran és magabiztosan viselkedjetek, ha Hrafnkellel akartok pereskedni.
– Arról azonban egyetlen embernek se szóljatok, hogy megígértük nektek a támogatásunkat.
Sámur és Þorbjörn ezután visszatértek a saját bódéjukhoz. Most már vidámak voltak, és jókedvűen ittak.
Mindenki csodálkozott rajta, hogyan változhatott meg ilyen gyorsan a hangulatuk, hiszen amikor elmentek hazulról, még gondterheltek és csüggedtek voltak.
11. fejezet
Ott maradtak mindaddig, amíg a bíróságok össze nem ültek. Akkor Sámur egybehívta embereit, és elindult velük a Lögberghez. A bíróságot addigra már felállították.
Sámur bátran a bírák elé lépett. Rögtön megnevezte a tanúit, majd az ország törvényeinek megfelelően vádat emelt Hrafnkell goði ellen. A pert minden eljárási hiba nélkül, határozott és hozzáértő előadással vitte végig.
Nem sokkal később megérkeztek Þjóstarr fiai is, nagy sokaság élén. A nyugati országrészből érkezett emberek mind melléjük álltak. Ebből is látszott, hogy Þjóstarr fiai nagy népszerűségnek örvendtek.
Sámur addig folytatta a per előadását, amíg a törvény szerint fel nem szólították Hrafnkellt, hogy adja elő védekezését, vagy pedig lépjen elő valaki a jelenlévők közül, aki szabályos jogi védelmet kíván előterjeszteni helyette.
Nagy moraj támadt Sámur beszéde után, de senki sem jelentkezett, hogy Hrafnkell védelmében felszólaljon.
Néhány ember Hrafnkell bódéjához sietett, és elmondta neki, mi történik.
Hrafnkell rögtön felháborodott, összehívta embereit, és elindult a bíróságokhoz. Azt gondolta, nem állhat mögöttük komoly erő. Méltóságán alulinak tartotta, hogy jelentéktelen emberek pert merjenek indítani ellene.
Azt tervezte, hogy szétkergeti a bíróságot, Sámurt pedig elűzi a per mellől. Erre azonban most nem nyílt lehetősége.
Olyan hatalmas tömeg állt már ott, hogy Hrafnkell a közelébe sem tudott férkőzni a bíróságnak. Nagy erővel visszaszorították, így nem hallhatta azoknak az embereknek az előadását, akik vádat emeltek ellene. Emiatt szabályos jogi védekezést sem tudott előterjeszteni.
Sámur a törvény minden előírásának megfelelően végigvitte a pert, és Hrafnkellt ezen a þing-en teljes jogvesztésre ítélték.
Hrafnkell azonnal visszatért a bódéjához, elővezettette a lovait, és elhagyta a þinget. Nagyon elégedetlen volt az ügy végkimenetelével, mert korábban még soha nem szenvedett ilyen vereséget.
Kelet felé indult Lyngdalsheiðin keresztül, majd továbbhaladt Síða felé. Meg sem állt, amíg haza nem ért Hrafnkelsdalurba. Leült Aðalbólben, és úgy viselkedett, mintha semmi sem történt volna.
Sámur azonban a þing-en maradt, és büszkén, emelt fővel járt az emberek között.
Sokan örültek annak, hogy Hrafnkell ilyen megaláztatást szenvedett. Most ismét eszükbe jutott, milyen sok emberrel bánt korábban igazságtalanul.
12. fejezet
Sámur megvárta, amíg a þinget berekesztették, és az emberek megkezdték a hazautazást. Megköszönte a két fivérnek a támogatásukat. Þorgeir nevetve megkérdezte tőle:
– Nos, hogyan ítéled meg a dolgaid állását?
Sámur azt felelte, hogy elégedett.
Þorgeir ekkor így szólt:
– Úgy érzed, valóban előrébb jutottál, mint korábban?
– Úgy gondolom, Hrafnkell olyan szégyent szenvedett, amelyre sokáig emlékezni fognak – felelte Sámur. – Ez pedig sok vagyonnal is felér.
Þorgeir így szólt:
– Egy embert mindaddig nem tekintenek teljesen jogfosztottnak, amíg meg nem tartották fölötte a féránsdómurt, vagyis a vagyonelkobzási bíróságot. Ezt a saját lakóhelyén kell megtartani, tizennégy éjszakával a vopnatak után.
Vopnataknak azt nevezték, amikor a köznép a þing befejeztével elindult hazafelé.
Þorgeir folytatta:
– Úgy gondolom, Hrafnkell mostanra már hazaért, és továbbra is Aðalbólben akar maradni. Alighanem továbbra is ő rendelkezik majd az emberek fölött helyettetek.
– Te pedig bizonyára azt tervezed, hogy hazalovagolsz, visszatérsz a saját gazdaságodba, és örülsz, ha legalább nyugodtan élhetsz ott.
– Úgy látom, te már azzal is beérnéd, hogy Hrafnkellt skógarmannnak, vagyis törvényen kívülinek nevezheted. Ő azonban továbbra is hordaná a Ægishjálmot és ugyanúgy rettegésben tartaná a legtöbb embert, mint korábban, hacsak nem teszel további lépéseket ellene.
– Ettől egyáltalán nem riadok vissza – mondta Sámur.
– Bátor ember vagy – felelte Þorgeir. – Úgy látom, Þorkell rokonom nem akarja félbehagyni veled ezt az ügyet.
– Továbbra is melletted akar maradni, amíg végleg el nem dől a viszály közted és Hrafnkell között, és te biztonságban meg nem telepedhetsz.
– Most már úgy gondoljuk, kötelességünk továbbra is támogatni téged, hiszen eddig is mi vállaltuk a legnagyobb részt az ügyben.
– Ezért ez alkalommal elkísérünk téged a Keleti-fjordokba. Ismersz olyan utat arrafelé, amely nem a közönséges, mindenki által használt útvonalon vezet?
Sámur így válaszolt:
– Ugyanazon az úton megyek majd, amelyen idefelé jöttem keletről.
Sámur nagyon megörült ennek.
féránsdómur: olyan külön bírósági eljárás volt, amelynek során a már elítélt ember vagyonát lefoglalták és felosztották
skógarmann: szó szerint „erdei embert” jelentett, jogi értelemben azonban teljesen törvényen kívül helyezett személyt: bárki büntetlenül megölhette, és nem részesült törvényi védelemben
Ægishjálm: ez az egyik korai irodalmi előfordulása az ægishjálmr szónak. A saga keletkezésének idején ez még nem feltétlenül egy mágikus jelképre utalt, hanem inkább egy uralkodó vagy harcos félelmet keltő tekintélyére, „rettentő kisugárzására”. A későbbi izlandi mágikus hagyományban vált belőle az a jól ismert nyolcágú mágikus szimbólum, amelyet ma is Ægishjálmurként ismerünk
13. fejezet
Þorgeir kiválasztotta embereit, és negyven férfit vitt magával. Sámurnak szintén negyven embere volt. Valamennyien jól fel voltak szerelve fegyverekkel és lovakkal.
Ugyanazon az útvonalon haladtak visszafelé, amelyen korábban érkeztek. Hajnalhasadáskor elérték Jökulsdalurt, majd átkeltek a folyó hídján. Éppen az a reggel volt, amelyre a féránsdómurt, vagyis a vagyonelkobzási bíróságot ki kellett tűzni.
Þorgeir megkérdezte, miként lephetnék meg a legkönnyebben Hrafnkellt.
Sámur azt felelte, tud erre megoldást. Rögtön letért az útról, felvezette őket a hegyoldalra, majd továbbhaladtak a Hrafnkelsdalur és Jökulsdalur közötti hegyháton. Végül annak a hegynek a külső oldalához értek, amely alatt Aðalból gazdasága feküdt.
Füves mélyedések nyúltak onnan felfelé a hegyvidékbe, míg alattuk meredek lejtő ereszkedett le a völgybe. A lejtő aljában állt a gazdaság.
Sámur leszállt a lováról, és így szólt:
– Engedjük szabadon a lovainkat, és húsz ember maradjon itt, hogy őrizze őket. Mi, hatvanan pedig rohanjuk meg a gazdaságot. Úgy gondolom, még kevesen lehetnek talpon.
Így is tettek. A helyet azóta Hrossageilarnak, vagyis Lóárkoknak nevezik.
Gyorsan leereszkedtek a gazdasághoz. A szokásos felkelés ideje már elmúlt, de a ház népe még nem kelt föl.
Egy gerendával betörték az ajtót, és berohantak.
Hrafnkell az ágyában feküdt. Onnan ragadták ki, majd elfogták mindazokat a háznépéhez tartozó férfiakat is, akik képesek voltak fegyvert viselni. A nőket és a gyermekeket egyetlen helyiségbe terelték.
Az udvaron egy különálló raktárépület állt. A raktártól a csarnok faláig egy hosszú gerenda nyúlt, amelyen szöveteket szárítottak. Hrafnkellt és embereit ehhez vezették.
Hrafnkell sokféle ajánlatot tett, hogy megváltsa önmagát és embereit. Amikor azonban látta, hogy semmivel sem ér célt, legalább társai életéért könyörgött:
– Ők semmivel sem vétettek ellenetek. Számomra pedig nem szégyen, ha megöltök, és nem is kérem, hogy ettől kíméljetek meg. A megalázó kínzástól azonban megkímélhetnétek, mert az semmiféle becsületet nem szerez nektek.
Þorkell így felelt:
– Úgy hallottuk, ellenségeid kérésének te sem engedtél. Helyénvaló hát, hogy ma magad is megtapasztald, milyen érzés ez.
Megfogták Hrafnkellt és embereit, és hátrakötötték a kezüket. Ezután feltörték a raktárt, és köteleket szedtek le a falba vert kampókról.
Elővették a késeiket, és egy-egy rést vágtak a férfiak térdhajlati inába. A köteleket átfűzték ezeken a réseken, majd átvetették a gerendán, és így függesztették fel mind a nyolcukat.
Þorgeir ekkor így szólt:
– Most olyan helyzetbe kerültél, Hrafnkell, amilyet megérdemelsz. Bizonyára nem gondoltad volna, hogy valaha bárki ilyen szégyent hozhat rád, mint amilyet most elszenvedsz.
Ezután Þorkellhez fordult:
– Mit választasz? Itt maradsz Hrafnkell mellett, és őrzöd őket, vagy elkíséred Sámurt a kerítésen kívülre? A gazdaságtól egy nyíllövésnyi távolságon belül (örskotshelgi) keresnünk kell egy köves halmot, ahol nincs sem szántóföld, sem kaszáló, és ott meg kell tartanunk a féránsdómurt. Ezt akkor kellett végrehajtani, amikor a nap pontosan délen állt.
Þorkell így felelt:
– Inkább itt maradok Hrafnkell mellett. Úgy látom, ezzel kevesebb dolgom lesz.
Þorgeir és Sámur elmentek, és megtartották a vagyonelkobzási bíróságot.
Ezután visszatértek a gazdasághoz. Leeresztették Hrafnkellt és embereit, majd leültették őket a füves udvaron. A vér addigra a fejükbe és a szemükbe tódult.
Þorgeir így szólt Sámurhoz:
– Tégy most Hrafnkellel úgy, ahogyan akarsz. Úgy látom, többé nem lesz nehéz elbánni vele.
Sámur ekkor Hrafnkellhez fordult:
– Két lehetőséget adok neked. Az első az, hogy kivezetnek a gazdaságból azokkal az embereiddel együtt, akiket kiválasztok, és valamennyiótöket megölnek.
– Mivel azonban sok eltartottról kell gondoskodnod, hajlandó vagyok megengedni, hogy továbbra is ellásd őket.
– Ha az életet választod, minden embereddel együtt el kell hagynod Aðalból birtokát. Csak annyi vagyont vihetsz magaddal, amennyit én juttatok neked, az pedig igen kevés lesz.
– Én veszem birtokba a gazdaságodat, és átveszem az embereid fölötti teljes hatalmat. Sem te, sem az örököseid nem támaszthattok ezekre soha többé igényt.
– Fljótsdalsheiðinél közelebb sehol sem telepedhetsz le; attól keletre kell maradnod. Ha elfogadod ezeket a feltételeket, kézfogással erősítsd meg az egyezséget.
Hrafnkell így felelt:
– Sok ember inkább a gyors halált választaná, mint az efféle megaláztatást. Én azonban valószínűleg úgy teszek majd, mint a legtöbben: az életet választom, amíg választhatok.
– Leginkább a fiaim miatt teszem ezt, mert kevés reményük maradna a boldogulásra, ha most meghalnék.
Ezután eloldozták Hrafnkellt, ő pedig Sámur kezébe adta a döntés jogát, és elfogadta az általa megszabott feltételeket.
Sámur annyit juttatott neki a vagyonából, amennyit maga jónak látott, és ez valóban igen kevés volt. Hrafnkell csak a lándzsáját tarthatta meg; más fegyvert nem vihetett magával.
Hrafnkell még azon a napon elhagyta Aðalból birtokát egész háznépével együtt.
Þorgeir ekkor így szólt Sámurhoz:
– Nem értem, miért teszed ezt. Még te fogod a legjobban megbánni, hogy életben hagytad.
Sámur azt felelte:
– Most már így kellett történnie.
örskotshelgi: itt azt a jogilag meghatározott, körülbelül egy nyíllövésnyi távolságot jelöli, amelyen belül a féránsdómurt meg kellett tartani
14. fejezet
Hrafnkell keletre költöztette gazdaságát, át Fljótsdalsheiðin, majd keresztül Fljótsdaluron, a Lagarfljót keleti oldalára.
A tó felső végénél állt egy kis gazdaság, amelyet Lokhillának neveztek. Hrafnkell hitelre vásárolta meg ezt a földet, mert alig maradt több vagyona annál, mint amennyi a gazdálkodás megkezdéséhez feltétlenül szükséges volt.
Az emberek sokat beszéltek arról, miként tört meg Hrafnkell egykori gőgje. Sokan felidézték a régi közmondást:
– A mértéktelenség vége szégyen.
A birtokhoz nagy erdőség és bőséges faállomány tartozott, az épületek azonban rossz állapotban voltak. Hrafnkell ezért igen olcsón jutott hozzá a földhöz.
Nem sajnálta a költségeket. Kivágatta az erdő egy részét, mert hatalmas területet borított, majd tekintélyes gazdaságot épített a helyén. A birtokot később Hrafnkelsstaðirnak nevezték el, és azóta is jó gazdaságként tartják számon.
Hrafnkell az első félévekben nagy nehézségek között élt. A halászat azonban sok élelmet biztosított számára.
Amíg az építkezés tartott, maga is keményen kivette részét minden munkából. Az első teleken borjakat és kecskegidákat nevelt fel, és olyan jól gondozta őket, hogy szinte minden állat életben maradt, amelyet érdemes volt megtartani. Szinte azt lehetett mondani, hogy minden jószágból kettő lett.
Ugyanazon a nyáron rengeteg hal jelent meg a Lagarfljótban. Ez nagyban megkönnyítette a környékbeliek megélhetését, és a halállomány a következő nyarakon is bőséges maradt.
15. fejezet
Hrafnkell távozása után Sámur rendezkedett be Aðalbólben.
Nem sokkal később fényes lakomát tartott, amelyre meghívta mindazokat, akik korábban Hrafnkell þingmannjai voltak. Felajánlotta nekik, hogy Hrafnkell helyett ő lesz a vezetőjük.
Az emberek elfogadták az ajánlatát, bár nem mindannyian gondoltak rá egyforma bizalommal.
Þjóstarr fiai azt tanácsolták Sámurnak, hogy bánjon barátságosan az embereivel, legyen bőkezű a vagyonával, és mindenben váljék követői hasznára. Nyújtson segítséget nekik, bármire legyen is szükségük.
– Ha ezután nem követnek téged hűségesen minden ügyedben, akkor nem méltók arra, hogy férfiaknak nevezzék őket – mondták. – Azért adjuk neked ezt a tanácsot, mert azt akarjuk, hogy minden jól sikerüljön számodra. Derék embernek tartunk.
– Légy azonban figyelmes és óvatos, mert a rosszindulatú emberekkel szemben nehéz védekezni.
Þjóstarr fiai ezután Freyfaxiért és a vele járó ménesért küldtek. Látni akarták azokat az állatokat, amelyekről olyan sok történetet hallottak. Amikor odavezették a lovakat, a fivérek alaposan megszemlélték őket.
Þorgeir így szólt:
– Ezek a lovak hasznára lehetnek a gazdaságnak. Azt tanácsolom, dolgoztassuk őket mindaddig, amíg erejükből telik, és öregségük miatt már nem maradhatnak életben.
– Ez a mén azonban semmivel sem látszik jobbnak a többi lónál. Inkább rosszabbnak kell tartanunk, mert már annyi baj és emberhalál származott belőle. Nem akarom, hogy még több ember haljon meg miatta.
– Most az volna helyénvaló, hogy az vegye magához, akié valójában.
Levezették Freyfaxit a réten. A folyó mellett egy sziklafal emelkedett, alatta pedig mély vízörvény húzódott.
A lovat kivezették a szikla szélére. Þjóstarr fiai egy ruhadarabot húztak a fejére, majd hosszú rudakat fogtak, és lelökték a mélybe. Követ kötöttek a nyakára, és így a vízbe fojtották.
A sziklát azóta Freyfaxahamarnak, vagyis Freyfaxi sziklájának nevezik.
A szikla fölött állt az a hof, amely korábban Hrafnkellé volt. Þorkell oda is el akart menni.
Megfosztatta az istenszobrokat minden díszüktől, majd felgyújtatta a hofot, és az egész épületet porig égették.
Ezután a vendégek felkészültek az indulásra. Sámur mindkét fivérnek értékes ajándékokat választott. Teljes barátságot fogadtak egymásnak, és igen jó viszonyban váltak el.
Þjóstarr fiai a közvetlen úton nyugatnak indultak a fjordok felé, és nagy megbecsüléssel tértek haza Þorskafjörðurba.
Sámur Þorbjörnt Leikskálarban telepítette le, hogy ott gazdálkodjék. Sámur felesége pedig vele tartott Aðalbólbe, ahol Sámur ezután hosszabb ideig élt.
16. fejezet
Hrafnkell Fljótsdalurban értesült arról, hogy Þjóstarr fiai elpusztították Freyfaxit, és felégették a hofot.
Hrafnkell erre így szólt:
– Úgy gondolom, hiábavalóság az istenekben hinni.
Kijelentette, hogy attól kezdve soha többé nem fog hinni az istenekben. Ígéretét meg is tartotta, és többé egyetlen blótot sem végzett.
Hrafnkell Hrafnkelsstaðirban élt, és lassanként ismét nagy vagyont gyűjtött össze. Hamarosan jelentős tekintélyre tett szert a vidéken. Mindenki úgy ült és állt, ahogyan ő kívánta.
Abban az időben különösen sok hajó érkezett Norvégiából Izlandra. Hrafnkell napjaiban egyre több új telepes foglalt földet azon a vidéken.
Senki sem telepedhetett le szabadon, amíg nem kérte Hrafnkell engedélyét. Minden új telepesnek meg kellett ígérnie, hogy támogatni fogja őt, Hrafnkell pedig cserébe a saját oltalmát ajánlotta fel.
Így lassanként az egész Lagarfljóttól keletre fekvő vidéket a hatalma alá vonta.
Új þingkörzete hamarosan sokkal nagyobb és népesebb lett annál, amelyet korábban vezetett. Felnyúlt Skriðudalurba, és végighúzódott a Lagarfljót egész vidéke mentén.
Birtokain ismét rend és szervezettség uralkodott.
Hrafnkell ekkor már sokkal népszerűbb volt, mint korábban. Továbbra is tevékeny, segítőkész és vendégszerető ember maradt, de mindenben szerencsésebbnek, nyugodtabbnak és engedékenyebbnek mutatkozott, mint régen.
Sámur és Hrafnkell gyakran találkoztak különféle összejöveteleken, de soha nem beszéltek arról, ami korábban közöttük történt.
Így telt el hat tél.
Sámurt szerették a þingmannjai, mert békés és higgadt ember volt, aki jól megoldotta a hozzá fordulók ügyeit. Megfogadta mindazt, amit a fivérek korábban tanácsoltak neki. Sámur emellett igen kedvelte a fényűző ruhákat és a díszes megjelenést.
17. fejezet
Történt egyszer, hogy egy hajó érkezett a tengerről Reyðarfjörðurba. A hajó kapitánya Eyvindur Bjarnason volt, aki hét telet töltött külföldön.
Eyvindur ezalatt sokféle tudásra és képességre tett szert, és rendkívül derék férfivá vált.
Hamarosan elmondták neki mindazt, ami távollétében történt. Eyvindur azonban nem mutatott különösebb érzelmet. Szűkszavú, magába zárkózó ember volt.
Amint Sámur értesült érkezéséről, kilovagolt a hajóhoz. A két fivér nagy örömmel találkozott újra.
Sámur meghívta Eyvindurt, hogy tartson vele nyugatra, Aðalbólbe. Eyvindur örömmel elfogadta a meghívást, de arra kérte Sámurt, lovagoljon előre haza, és küldjön eléjük lovakat, amelyekre felrakhatják az áruját.
Eyvindur ezután partra vontatta a hajót, és biztonságosan elhelyezte.
Sámur úgy tett, ahogyan fivére kérte. Hazament, majd lovakat küldött vissza Eyvindur árujáért.
Miután Eyvindur mindent rendben elrendezett, felkészült a Hrafnkelsdalurba vezető útra. Reyðarfjörður mentén indultak felfelé.
Öten utaztak együtt, a hatodik pedig Eyvindur személyes szolgálója volt. A fiú izlandi származású és Eyvindur rokona volt.
Eyvindur korábban nyomorúságos helyzetből emelte magához. Magával vitte külföldre, és úgy gondoskodott róla, mintha a saját fia lett volna. Ezt a tettét széles körben emlegették, és az emberek egyöntetűen úgy vélték, kevés hozzá hasonló férfi akad.
Þórisdalsheiðin át lovagoltak, és tizenhat, málhával megrakott lovat hajtottak maguk előtt.
Velük volt Sámur két szolgája és három tengerész. Mindannyian színes, díszes ruhát viseltek, és szép pajzsokkal az oldalukon lovagoltak.
Keresztülvágtak Skriðudaluron, majd átkeltek a Fljótsdalur felé vezető hegyháton. Elhaladtak a Bulungarvellirnek nevezett mezők mellett, azután leereszkedtek Gilsáreyrihez.
A Gilsá keletről ömlött a Lagarfljótba, Hallormsstaðir és Hrafnkelsstaðir között.
A Lagarfljót mentén lovagoltak tovább, elhaladva Hrafnkelsstaðir rétje alatt. Ezután megkerülték a tó felső végét, és Skálavaðnál átkeltek a Jökulsán.
Az idő ekkor nagyjából a reggeli felkelés és a délelőtt kezdete közé esett.
Egy asszony éppen vásznakat mosott a víznél. Meglátta a közeledő lovasokat.
A szolgáló gyorsan összeszedte a vásznakat, és hazarohant. A farakás mellett a földre dobta őket, majd besietett a házba.
Hrafnkell még nem kelt fel. Néhány bizalmas embere a csarnokban feküdt, a munkások azonban már kint dolgoztak. Éppen a szénagyűjtés ideje volt.
Amikor az asszony belépett, így szólt:
– Úgy látszik, többnyire igazak a régi mondások, köztük az is, hogy az ember öregkorára mind gyávábbá válik.
– Keveset ér az a tekintély, amelyet valaki fiatalon szerez, ha később maga mond le róla szégyenletesen, és egyszer sem marad benne annyi bátorság, hogy érvényt szerezzen a jogainak. Különösen csodálatos ez egy olyan férfi esetében, aki valaha bátornak számított.
– Másképpen élnek azok, akik apjuk mellett nőnek fel. Amíg fiatalok, nálatok semmire sem tartják őket. Amikor azonban férfikorba érnek, országról országra utaznak, és mindenütt nagyra becsülik őket, ahová csak eljutnak.
– Azután hazatérnek, és már a főembereknél is nagyobbnak gondolják magukat.
– Eyvindur Bjarnason az imént kelt át a folyón Skálavaðnál. Olyan szép pajzsot viselt, hogy csak úgy ragyogott. Annyira kiváló férfivá vált, hogy bizonyára képes volna bosszút állni.
A szolgáló hevesen és indulatosan mondta mindezt.
Hrafnkell felkelt, és így felelt neki:
– Könnyen lehet, hogy sok mindenben igazat beszélsz, bár bizonyosan nem jóindulatból teszed. Most azonban örülhetsz, mert több munkád lesz.
– Siess délre Víðivellirbe Hallsteinn fiaiért, Sighvatért és Snorriért! Mondd meg nekik, hogy azonnal jöjjenek ide minden olyan emberrel együtt, aki képes fegyvert viselni.
Egy másik szolgálónőt Hrólfsstaðirba küldött Hrólf fiaiért, Þórðrért és Halliért, valamint az ott tartózkodó fegyverforgató férfiakért.
Mindkét testvérpár hatalmas és kiváló képességű férfiakból állt. Hrafnkell a saját szolgáiért is küldött. Összesen tizennyolcan gyűltek össze. Erősen felfegyverkeztek, majd ugyanott keltek át a folyón, ahol korábban Eyvindur és társai.
18. fejezet
Eyvindur és társai addigra felértek a hegyvidékre. Eyvindur nyugat felé haladt tovább, egészen a fennsík közepéig. A helyet Bersagöturnek nevezték.
Ott egy növényzettől csupasz mocsár terült el. Az ember úgy haladt benne, mintha híg sárban lovagolna: a lovak lába térdig vagy lábszárközépig, néhol egészen a hasukig merült. A mély sár alatt azonban kemény talaj húzódott.
Nyugatra nagy lávamező feküdt. Amikor felértek rá, a fiú hátranézett, és így szólt Eyvindurhoz:
– Lovasok jönnek utánunk. Legalább tizennyolcan vannak. Egy hatalmas termetű, kék ruhás férfi lovagol közöttük. Úgy látom, Hrafnkell goði az, bár már régóta nem láttam.
Eyvindur így válaszolt:
– Mi közünk volna hozzájuk? Semmi okom félni Hrafnkell lovascsapatától. Semmit sem tettem ellene. Bizonyára nyugatra tart a völgybe, hogy meglátogassa valamelyik barátját.
A fiú így felelt:
– Az az érzésem, hogy veled akar találkozni.
– Nem tudok róla, hogy bármi történt volna közte és Sámur, a fivérem között, amióta megegyeztek – mondta Eyvindur.
A fiú így szólt:
– Azt szeretném, hogy lovagolj előre nyugatnak, le a völgybe. Akkor biztonságban leszel. Ismerem Hrafnkell természetét: ha téged nem ér utol, velünk sem lesz különösebb dolga. Ha te megmenekülsz, a legfontosabbat megóvtuk; velünk pedig történjék, aminek történnie kell.
Eyvindur azt felelte, nem fog elmenekülni előlük:
– Azt sem tudom, kik ezek az emberek. Sokan kinevetnének, ha minden ok nélkül futásnak erednék.
Leereszkedtek a lávamező nyugati oldalán. Újabb mocsár terült el előttük, amelyet Oxamýrinak neveztek. Sűrű fű borította, de annyira süppedős és vizenyős volt, hogy szinte lehetetlennek tűnt átkelni rajta.
Az öreg Hallfreður éppen ezért jelölte ki a magasabban vezető utat, bár az jóval hosszabb volt.
Eyvindur mégis nyugat felé indult a mocsáron át. A málhás lovak mélyre süllyedtek, ezért az út nagyon feltartóztatta őket.
Hrafnkell és emberei gyorsan közeledtek, mert málha nélkül lovagoltak. Ők is ráhajtottak a mocsárra, mire Eyvindurék már elérték annak túlsó szélét.
Ekkor meglátták Hrafnkellt és mindkét fiát. Eyvindur társai ismét arra kérték, hogy meneküljön:
– Most már minden nehezen járható szakaszt magunk mögött hagytunk. Elérheted Aðalból birtokát, amíg a mocsár közöttetek van.
Eyvindur így felelt:
– Nem fogok elmenekülni olyan emberek elől, akiknek semmi rosszat nem tettem.
Felértek a hegyhátra. Kisebb hegycsúcsok emelkedtek ott. Az egyik hegy oldalában egy erősen lepusztult, homokos földhát állt, amelyet minden oldalról magas partfalak öveztek.
Eyvindur odalovagolt, leszállt a lováról, és ott várta be az üldözőket.
– Hamarosan megtudjuk, miért jönnek utánunk – mondta.
Felmentek a földhátra, és köveket feszítettek ki a talajból, hogy védekezni tudjanak velük.
Hrafnkell letért az útról, és dél felől közelítette meg őket. Egyetlen szót sem szólt Eyvindurhoz, hanem azonnal támadásba lendült.
Eyvindur bátran és férfihoz méltóan védekezett.
A szolgálatában álló fiú azonban úgy érezte, nincs elég ereje a harchoz. Lóra ült, nyugat felé átvágott a hegyháton Aðalbólbe, és elmondta Sámurnak, mi történik.
Sámur azonnal cselekedett, és emberekért küldött. Húszan gyűltek össze körülötte, valamennyien jól felszerelve. Sámur kelet felé lovagolt velük a fennsíkra, arra a helyre, ahol az összecsapás történt.
Mire odaértek, a harc már véget ért. Hrafnkell kelet felé lovagolt el a csatatérről. Eyvindur és valamennyi társa elesett.
Sámur először azt vizsgálta meg, maradt-e még élet a fivérében. Alaposan meggyőződött róla, de mind az öten halottak voltak.
Hrafnkell emberei közül tizenkettő esett el, és csak hatan lovagoltak el vele.
Sámur nem időzött sokáig. Megparancsolta embereinek, hogy azonnal induljanak az üldözésükre. Bár gyorsan kellett lovagolniuk, az ő lovaik még pihentek voltak.
Sámur így szólt:
– Utolérhetjük őket, mert az ő lovaik kifáradtak, a mieink pedig pihentek. Kétséges azonban, elérjük-e őket, mielőtt lejuthatnak a fennsíkról.
Hrafnkell ekkorra már átkelt Oxamýrin.
Mindkét csapat továbbvágtatott. Amikor Sámur elérte a fennsík szélét, meglátta, hogy Hrafnkell már jóval lejjebb jár a hegyoldalon.
Sámur belátta, hogy Hrafnkell lejut a lakott vidékre, és ott könnyen segítséget találhat.
– Itt visszafordulunk – mondta. – Hrafnkell hamarosan eléri az embereit.
Sámur ezután visszatért arra a helyre, ahol Eyvindur feküdt. Összegyűjtötte a holttesteket, majd sírhalmot emelt fivére és annak társai fölé.
A helyet azóta Eyvindartorfa, Eyvindarfjöll és Eyvindardalur néven ismerik.
19. fejezet
Sámur Eyvindur minden áruját és málháját hazavitette Aðalbólbe.
Amikor hazaért, üzenetet küldött þingmannjainak, hogy másnap még a délelőtt kezdete előtt gyűljenek össze nála. Azt tervezte, hogy velük együtt átkel kelet felé a hegyvidéken.
– Utunk úgy végződik majd, ahogyan végződnie kell – mondta.
Este Sámur nyugovóra tért. Addigra már sok ember érkezett Aðalbólbe.
Hrafnkell eközben hazalovagolt, és elmondta, mi történt. Evett, majd embereket gyűjtött maga köré. Hetven férfit sikerült összehívnia.
Ezzel a csapattal még aznap nyugat felé indult a hegyvidéken át. Váratlanul érkezett Aðalbólbe, Sámurt az ágyában fogta el, és kivezettette a házból.
Hrafnkell így szólt hozzá:
– Most olyan helyzetbe kerültél, Sámur, amilyet nemrég még aligha tartottál volna lehetségesnek. Az életed az én kezemben van.
– Nem leszek veled kevésbé becsületes, mint amilyen te voltál velem. Két lehetőséget ajánlok. Az egyik, hogy megöllek. A másik, hogy egyedül én szabom meg a közöttünk létrejövő egyezség minden feltételét.
Sámur azt felelte, inkább az életet választja, bár úgy gondolja, mindkét lehetőség igen kemény.
– Ezt joggal gondolhatod – mondta Hrafnkell. – Tartozunk neked ennyivel. Még kétszer ilyen keményen is bánnék veled, ha méltó volnál rá.
– El kell hagynod Aðalból birtokát, és vissza kell költöznöd Leikskálarba, a korábbi gazdaságodba. Magaddal viheted azt a vagyont, amely Eyvinduré volt.
– Innen azonban semmi mást nem vihetsz el azon kívül, amit eredetileg magaddal hoztál. A saját tulajdonodat mind elviheted.
– Én visszaveszem a goðorðomat, a gazdaságomat és a birtokomat. Látom, hogy vagyonom jelentősen gyarapodott, amíg a kezedben volt, de ebből nem részesülhetsz.
– Eyvindur, a fivéred haláláért semmiféle jóvátételt nem kapsz. Korábbi rokonod ügyében túlságosan keményen léptél fel ellenem. Einarért már így is bőséges elégtételt kaptatok, hiszen hat télen át élvezted a hatalmat és a vagyont.
– Eyvindur és emberei halálát nem tartom súlyosabbnak annál, mint amit velem és az embereimmel tettetek.
– Te elűztél engem a vidékemből. Én azonban megengedem, hogy Leikskálarban maradj. Be kell érned ennyivel, hacsak gőgöddel újra bajt nem hozol magadra.
– Mindaddig az alárendeltem leszel, amíg mindketten élünk. Arra is számíthatsz, hogy minél több ellenségeskedés támad közöttünk, annál rosszabbul fogsz járni.
Sámur ezután embereivel együtt elhagyta Aðalból birtokát. Leikskálarba költözött, és ott rendezkedett be.
Hrafnkell ismét a saját embereivel népesítette be Aðalból gazdaságát.
Fiát, Þórirt Hrafnkelsstaðirban telepítette le. Hrafnkell ettől kezdve valamennyi környező vidék fölött gyakorolta goði hatalmát.
Ásbjörn az apjával maradt, mert ő volt a fiatalabb fiú.
20. fejezet
Sámur azon a télen Leikskálarban élt. Hallgatag volt, és távol tartotta magát az emberek ügyeitől. Sokan látták rajta, hogy egyáltalán nem elégedett a sorsával.
A tél vége felé, amikor a nappalok hosszabbodni kezdtek, Sámur egyetlen társával és három lóval útnak indult.
Átkelt a hídon, majd Möðrudalsheiðin. Ezután a hegyek között átkelt a Jökulsán, eljutott Mývatnhoz, majd Fljótsheiðin és Ljósavatnsskarðon keresztül folytatta útját.
Meg sem állt, amíg nyugaton el nem érte Þorskafjörðurt.
Ott barátságosan fogadták. Þorkell éppen nemrég tért haza egy külföldi útról, amelyen négy telet töltött távol Izlandtól.
Sámur egy hétig maradt náluk, és kipihente az utazás fáradalmait. Ezután elmondta a fivéreknek mindazt, ami közte és Hrafnkell között történt. Arra kérte őket, hogy most is nyújtsanak neki támogatást és segítséget, ahogyan korábban tették.
Ez alkalommal főként Þorgeir beszélt a fivérek nevében.
– Messze élünk tőletek – mondta. – Nagy távolság választ el bennünket.
– Amikor legutóbb eljöttünk, olyan jó helyzetbe hoztunk téged, hogy könnyen megtarthattad volna mindazt, amit megszereztél.
– Pontosan úgy történt, ahogyan megjósoltam, amikor életben hagytad Hrafnkellt: végül ezt bántad meg a legjobban.
– Arra biztattunk, hogy öld meg, te azonban a saját fejed után mentél.
– Most már világosan látszik, melyikőtök bizonyult bölcsebbnek. Hrafnkell békében hagyott téged, és először azt az embert távolította el az útjából, akit nálad jelentősebbnek tartott.
– Nem tudjuk újra és újra helyrehozni a te balszerencsédet és rossz döntéseidet. Mi sem vágyunk annyira a Hrafnkellel való viszályra, hogy még egyszer kockára tegyük miatta a tekintélyünket.
– Azt azonban felajánljuk, hogy minden hozzád tartozó emberrel ideköltözhetsz hozzánk, és a pártfogásunk alatt élhetsz, amennyiben ezt elviselhetőbbnek találod, mint Hrafnkell közelében maradni.
Sámur azt felelte, ezt nem akarja elfogadni. Haza kívánt térni, és arra kérte a fivéreket, hogy cseréljenek vele lovakat.
Azonnal adtak neki friss lovakat.
A fivérek értékes ajándékokkal is meg akarták rakni, Sámur azonban semmit sem fogadott el. Azt mondta, kevés bátorságot és nagylelkűséget lát bennük.
Ezután hazalovagolt, és Leikskálarban élt öregkoráig. Hrafnkell életében többé sohasem tudott fölébe kerekedni.
Hrafnkell továbbra is birtokán élt, és megőrizte tekintélyét.
Végül betegségben halt meg. Sírhalma Hrafnkelsdalurban, Aðalbóltől kifelé található.
Nagy vagyont helyeztek mellé a sírhalomba, továbbá minden hadi felszerelését és kiváló lándzsáját.
Halála után fiai vették át az emberek vezetését. Þórir Hrafnkelsstaðirban, Ásbjörn pedig Aðalbólben élt. Közösen birtokolták a goðorðot, és mindkettőjüket nagy tekintélyű férfinak tartották.
Ezzel véget ér Hrafnkell története.
Gondolatok a történet végén
A Hrafnkels saga Freysgoða egyik legerősebb tanulsága szerintem az, hogy az igazságtalansággal szemben önmagában nem mindig elég az igaz ügy. Þorbjörn és Sámur joggal akarnak elégtételt Einar haláláért, mégis szinte minden nagy hatalmú ember elutasítja őket. Nem azért, mert Hrafnkellt ártatlannak tartják, hanem mert félnek attól, mit veszíthetnek, ha szembeszállnak vele.
Ez a helyzet a mai világban sem ismeretlen. Ma is előfordul, hogy egy közösség vagy a társadalom tagjai látják valakinek a visszaéléseit, mégsem mernek megszólalni, mert az illetőnek tekintélye, befolyása, sok támogatója vagy erős kapcsolatai vannak. Könnyebb félrenézni, mint vállalni a konfliktust. A saga azonban azt is megmutatja, hogy a hatalom nem feltétlenül azért marad fenn, mert mindenki egyetért vele, hanem azért, mert az emberek külön-külön túl gyengének érzik magukat ahhoz, hogy ellene forduljanak. Þorkell és Þorgeir segítségével Sámurnak mégis sikerül legyőznie Hrafnkellt. Ez azonban nem végleges győzelem. Sámur megszerzi ugyan Hrafnkell birtokát és goðorðját, de nem látja át eléggé, hogyan működik a hatalom. Életben hagyja ellenfelét, majd azt hiszi, hogy a jogi ítélet és az egyszer már kivívott tekintély önmagában elegendő lesz. Hrafnkell ezzel szemben türelmesen újrakezdi, kapcsolatokat épít, embereket nyer meg, és kivárja a megfelelő pillanatot.
Hrafnkell második felemelkedése különösen érdekes. Szinte a semmiből épít új gazdaságot egy rossz állapotú, hitelre megvásárolt birtokon. Keményen dolgozik, jól bánik az állataival, kihasználja a föld és a halászat lehetőségeit, majd lassan új közösséget alakít maga körül. Úgy tűnik, bukásából megtanulta, hogy a puszta félelem nem elegendő a tartós hatalomhoz, mivel az embereknek hasznot, védelmet és kiszámíthatóbb vezetést is kell nyújtania.
Felmerül azonban bennem a kérdés, hogy volt-e szerepe ebben Freyrnek. Hrafnkell akkor kezdi el újjáépíteni az életét, amikor még Freyr hívének tekinti magát, és csak később értesül Freyfaxi megöléséről és a hof felégetéséről. Vajon új földjének termékenysége, állatainak szaporodása és a Lagarfljót halainak bősége Freyr támogatásaként is olvasható? Vagy a saga éppen azt akarja megmutatni, hogy Hrafnkell sikere nem az istenektől, hanem saját szorgalmától, alkalmazkodóképességétől és társadalmi érzékétől függött?
A történet nem ad erre egyértelmű választ. Hrafnkell az istenekbe vetett hitet hiábavalóságnak nevezi, miután Freyfaxi és a hof megsemmisül, de ezután sem veszti el a szerencséjét. Sőt, még nagyobb hatalomra tesz szert. Ezt lehet úgy értelmezni, hogy a saga szerzője elutasítja a pogány hitet. De úgy is, hogy Hrafnkell félreértette az istenekkel való kapcsolatot: Freyr iránti tiszteletét összekeverte saját birtoklási vágyával, gőgjével és egy meggondolatlan fogadalommal. Talán nem Freyr hagyta el Hrafnkellt, hanem Hrafnkell volt az, aki saját döntéseinek következményeit az istenek kudarcának tekintette.
Þorkell és Þorgeir tettei szintén kérdéseket vetnek fel. A saga nem mondja róluk, hogy keresztények lettek volna. Freyfaxi megölése és a hof felégetése ezért a történet világán belül nem feltétlenül vallási térítés. Lehet Hrafnkell hatalmának teljes, szimbolikus megtörése is: nemcsak a birtokát és követőit veszik el tőle, hanem azt is elpusztítják, ami goði-identitását és Freyrhez fűződő kapcsolatát jelképezi.
Ugyanakkor a sagát a pogány kort követően, keresztény közegben írták le, ezért nem zárható ki, hogy a jelenet megformálására a későbbi keresztény nézőpont is hatott. A kutatók éppen ezért eltérően értelmezik a történetet: egyesek erkölcsi megtisztulást látnak Hrafnkell bukásában, mások szerint nem válik jobb emberré, csak megtanul ügyesebben bánni a hatalommal. A saga politikai és erkölcsi olvasata ma is vita tárgya.
Számomra Hrafnkell nem válik egyértelműen jó emberré. Kevésbé önkényes és népszerűbb vezető lesz, de végül egy ártatlan emberen, Eyvinduron áll bosszút. Sámur sem egyszerűen az igazság képviselője, mivel megszerzett hatalmát részben mások támogatásának köszönheti, és amikor magára marad, nem tudja megtartani. Talán éppen ettől marad a saga ennyire érdekes. Nem kínál egyszerű hősöket és gonoszokat, hanem azt kérdezi: mitől lesz valaki méltó a hatalomra, és elegendő-e a siker ahhoz, hogy igaznak is tekintsük?
A szakirodalomban két nagy értelmezési irány rajzolódik ki: az egyik Hrafnkell erkölcsi változását hangsúlyozza, a másik szerint inkább politikailag tanul meg ügyesebben viselkedni. A szövegváltozatok miatt még az is vitatott, hogy a saga közvetlenül Hrafnkell jellemének vagy csak birtokainak rendeződéséről beszél-e.
Ha további tanulmányt olvasnál a témában: Richard L. Harris: The Proverbial Heart of Hrafnkels saga Freysgoða
A saga magyar fordítása az óizlandi eredeti szövegből, mesterséges intelligencia segítségével, emberi szerkesztéssel készült.
A fordítás és a fogalommagyarázatok ismeretterjesztő céllal készültek és nem tekinthetők tudományos kritikai kiadásnak vagy hivatásos műfordításnak. Az esetleges pontosításokat, javításokat és eltérő értelmezéseket örömmel fogadom :)